A+D
2011. június 30., csütörtök
Póker á lá Kibuci
Ma kezdetét vette a Kibuci Bucik éves póker tournamentje. A résztvevők idén igen kemény küzdelmekben mérik össze tudásukat. Mielőtt belekezdenék, ismerkedjünk meg a játékosokkal. Az első széken Bumburnyák Bendét köszönthettük, aki mindenféle érzelmi befolyásoltság nélkül küzdött végkimerüléséig a menő napszemüvegében – amivel, mellesleg kisebb mértékű ijedtségét próbálta leplezni. Mellette Derűs Dina ült, aki furfangossággal megfűszerezett mosolyának segítségével akárkit képes megtéveszteni. Mütyür Makkos Misi hevesen vetette bele magát a játékba, s már önmagában összezavaró nevével próbálta megtéveszteni partnereit. Mellette ült Tapasztalt Tamás, aki, mint tekintetéből is láthatjuk, szemernyi kétség nélkül és a győzelemre törés vágyával kezdte meg a játékot. Állandó Ármin ezen izgalmas vetélkedések állandó résztvevője, Ray Ban napszemüvegében feszítve, bravúrosan brillírozott a kártyákkal. A csapat mókamestere Bakfark Bálint ismét hozta formáját, és „szellemes” beszólásaival próbálta rossz útra vezetni ellenfeleit. Következő játékosunk névtelen óhajtott maradni, s a képek egyikén sem szeretett volna szerepelni. Ugyanilyen csendesen suhant egyre előrébb a versenysorozat mai fordulójában is. Smellette Sebes Sebő suhantL sután sjátszó sellenfelelei selőtt s szerezte szép szetonjait. Utolsó versenyzőnk az utánozhatatlan Jólfésült Janó, akinek sajnos a verseny közben az orkán erejű szél összekuszálta a haját (és persze a szakállát), de vetélytársai pechére, a ventillátor sem érte el a kellő hatást – a végén minden erőfeszítés nélkül besöpörte a győzelmet. Ezzel a végére is értem mai kis beszámolómnak, a 2. fordulót Shabbatra tervezzük, de még egyeztetnünk kell a Kibuci Bucik bölcs rabbijával. A legközelebbi viszontlátásra!
A+D










A+D
Temető - 2. nap
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)